Itt az idő, Uram. A nyár hosszúra nyúlt.
Nőtess karcsú árnyékot a napórán
s a tág síkot szeleiddel befúdd.
Érlelj még néhány gyümölcsöt kövérre,
két délies napot még adj nekik,
járja át őket a nap sűrű méze,
hogy borként kiforrhassák ízeik.
Kinek háza nincs, már talán sosem lesz,
aki magányos, már az is marad,
tollat próbálgat hosszú levelekhez,
olvasgat, vagy vetkőző fák alatt
szemléli a kerengő lombokat.
forrás: VIGILIA , 1993. 11.sz. 841.p.