Uram: eljött időd. Nagy volt a nyár.
Napóráinkra árnyékod terítsd el,
s szeled kerítsd a rónaságra már.
Parancsold, érjen meg minden gyümölcs;
add két napjuk forduljon déliesre,
tegyed, hogy ők is teljesedjenek be,
s mindent, mi méz, a sűrű borba tölts.
Kinek most háza nincs, nem épít már.
Ki most magányos, az marad sokáig,
hosszú levélen, könyvön éjszakázik,
és föl-le jár, nyugalmat nem talál
a fák során, hol kósza szél cikázik.
forrás: HOLMI 1996. 3.sz.