Itt az idő. Elszállt a hosszú nyár.
Uram: vess árnyékot a napórákra,
s küldd a rónákra a szeleket már.
Adj az utolsó gyümölcsnek esélyt,
két forró, déli napot, teljesedjen,
s a muskotály nehéz mámora csenjen
a kelyhekbe végső, édes tökélyt.
Kinek háza nincsen, már nem épít.
Ki most egyedül van, soká így marad,
virraszt, olvas, levelet ír hallgatag,
s a fasoron nyugtalan megy végig,
mikor a lomha lombok lehullanak.
forrás: Metsze(t)t, 1994. 1.sz. 17.p.